Skip to content

Az Oscar-jelölt hollywoodi sminkmester, Donald Mowat is a pici hősök mellé állt

Donald Mowat sminkmestert a DŰNE című filmért jelölték Oscar-díjra, aki Vida Virág Los Angeles-is újságíró és csapattagunk közreműködésével felajánlotta, hogy segíti a magyar koraszülötteket és támogatja a gyűjtést, ami jelenleg is folyik a gyulai életmentő gépért.

Jennifer Hudson énekesnő, színésznő és Vladimir Kulich amerikai színész után a sminkmester a 3. világsztár, aki a magyar koraszülöttek ügye mellett állt. Mowat aláírta a Plüss Kommandó Szeretetszalagját, amit hamarosan aukcióra bocsátunk a Facebook oldalunkon. Ezen felül egy kedves plüsst is felajánlott, amire szintén lehet majd licitálni!

A sminkester egyébként már járt Magyarországon egy korábbi forgatáson, ezért Vida Virág kérésére azonnal igent mondott.

Az Oscar-díjakat március 27-én adják át, mi drukkolunk Donald Mowat-nak, akit a legjobb maszkmesternek jelölt az Amerikai Filmakadémia.

Mit jelent a Szeretetszalag?

A Szeretetszalag Mozgalom készíti számunkra a sorszámozott szatén karszalagokat, amik az összetartozást, a törődést és a szeretet fontosságát jelképezik. Minden plüss nyakába kerül egy sorszámozott szeretetszalag, amik közül év végén a szerencsések fantasztikus nyereményeket vihetnek haza, 2021-ben többek között Ferrari és Tesla és élményautózást sorsoltunk ki. Ha 2022-ben te is szeretnél részt venni a sorsoláson, vásárolj legalább egy plüsst a jótékonysági webshopunkban.

Itt tudsz támogatni

Név: Alapítvány az Alapítványokért
Számlaszám: 11713036-21451047 (OTP Bank)

Külföldről való utaláshoz:

IBAN: HU61117130362145104700000000
Swift: OTPVHUHB

Paypal:

https://www.paypal.com/donate/?cmd=_s-xclick&hosted_button_id=MY2XFCLWELEHL&source=url

Egy megosztás is nagy segítség!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!

Magyarországi koraszülött és újszülött osztályok térképe