Éppen csak összegyűlt a szükséges összeg Giraffe Shuttle életmentő gép megvásárlásra, amit a B-A-Z. Megyei Kórház Gyermek Intenzív Osztály Betegeinek Gyógyulásáért Alapítvány és a Koraszülött Osztálya (Miskolc) számára adományozunk, máris folytattuk a gyűjtést! A közösség kérésére az új cél a gyulai Pándy Kálmán Alapítvány, a gépet pedig a Kórház Gyermekosztályának koraszülött részlegére kerül majd.
Pándy Kálmán Kórház Gyermekosztálya koraszülött osztálya
A gyulai kórházban két koraszülött osztály is működik, NIC részleg (=Neonatalis Intenzív Centrum) és PIC részleg (Perinatális Intenzív Centrum), ahol évente 230-250 babát kezelnek, 1500 gramm alatti súllyal is.
Köszönjük Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamednek, a koraszülött részleg főorvosának a kedves fogadtatás, mikor meglátogattuk, és hasznos információkat a gyulai babákról!
Itt tart a gyűjtés
2021.12.06-jén 4 653 053 Ft-on áll a gyűjtés, tehát 17.799.050 Ft-ból még hiányzik 13 145 997
Adományozási lehetőségek
Az aktuális gyűjtési kampányainkat Facebook oldalunkon tudjátok követni, támogatni pedig az alábbi módon tudsz:
Utalási lehetőség
Név: Alapítvány az Alapítványokért
Számlaszám: 11713036-21451047 (OTP Bank)
Közlemény: érvényes kampány
Külföldről való utaláshoz:
IBan: HU61117130362145104700000000
Swift: OTPVHUHB
Paypal:
https://www.paypal.com/donate/?cmd=_s-xclick&hosted_button_id=MY2XFCLWELEHL&source=url
Vásárolj jótékonysági webopunkban
- Egyéb55 termék
- Adományozás koraszülött osztályoknak1818 termék
- KÓRHÁZI babafészek csomagok33 termék
- Kórházi babafészek kiegészítők1515 termék
- Cégeknek ajánljuk11 termék
- Eladó Plüssök15341534 termék
- Egyéb plüssök5757 termék
- Húsvéti plüssök115115 termék
- Karácsonyi plüssök6666 termék
- Plüsök ballagásra77 termék
- Plüss és rongybabák3131 termék
- Plüss mesefigurák193193 termék
- Angry Birds plüssök5050 termék
- Egyéb mese és rajzfilm figurák4242 termék
- Garfield és barátai plüssök44 termék
- Gru plüssök44 termék
- Jégkorszak plüssök11 termék
- Kiskedvencek titkos élete plüssök11 termék
- Kisvakond plüssök11 termék
- Looney Tunes plüssök77 termék
- Magyar plüss mesefigurák11 termék
- Micimackó plüssök3939 termék
- Mickey egér és barátai plüssök88 termék
- Némó nyomában plüssök11 termék
- Plüss szuperhősök1919 termék
- Pokemon és Digimon plüssök22 termék
- Spongyabob plüssök1313 termék
- Star Wars plüssök2626 termék
- Plüss szörnyecskék66 termék
- Plüss zöldségek és gyümölcsök4343 termék
- Plüssállatok909909 termék
- Ausztrália plüssállatai1616 termék
- Ázsia plüssállatai55 termék
- Plüss sünik, mókusok, rókák, farkasok és más erdei állatok4848 termék
- Plüssbárányok, bocik, malacok, szamarak103103 termék
- Plüssbékák, teknősök, krokodilok, kígyók és halak4444 termék
- Plüssbogarak és rovarok1616 termék
- Plüsscápák, bálnák, delfinek – óceánlakók1010 termék
- Plüssdinók és más őslények1010 termék
- Plüssegerek, hörcsögök, tengerimalacok4848 termék
- Plüsselefántok, vizilovak és zsiráfok – Afrika csodái9595 termék
- Plüsskutyák és plüsscicák159159 termék
- Plüssmadarak9393 termék
- Plüssmakik és más majomságok2626 termék
- Plüssnyuszik8888 termék
- Plüssoroszlánok, tigrisek, nagymacskák9292 termék
- Plüsspacik, lovak, pónik, egyszarvúk1717 termék
- Sarkvidéki plüssállatok6060 termék
- Plüssmackók270270 termék
- Plüssök babáknak2929 termék
- Retro plüssök – gyerekkorunk kedvencei3636 termék
- Szerelmes plüssök4444 termék
- Sztárok plüss felajánlásai11 termék
- Immunetec textilfertőtlenítők77 termék
- Jótékonysági plüss aukciók33 termék
- Lelki sztárok plüssei33 termék
- Kommandós felszerelés99 termék
- Otthonra rendelhető babafészkek és egyéb textilek107107 termék
- Babaágynemű1919 termék
- Kötött hatású babaágynemű szettek44 termék
- Pamutvászon babaágynemű szettek1515 termék
- Otthoni babafészkek és huzatok1717 termék
- Babafészkek otthonra1010 termék
- Cserélhető babafészek huzatok77 termék
- Babafészek csomag szettek2727 termék
- 6 részes babafészek csomag szettek2323 termék
- Rácsvédők66 termék
- Szoptatós párnák és huzatok1212 termék
- Kiegészítők babafészekhez3737 termék
- Babatámasztó szettek1919 termék
- Nyugtató szettek66 termék
- Babaágynemű1919 termék