Mint tudjátok a pici hősök megsegítésén túl rengeteg egyéb jótékonysági tevékenységet végzünk, célcsoportunk pedig természetesen a gyerekek.
Nyilka Ildikó, alapítványunk kuratóriumi elnöke lassan 2 éve tervezi, készíti azt a mesét, aminek főhőse a fény bogara, a Szenjánosbogár. A meséhez pedig zene is dukál, ezért a főcímdalt, a BoGo-t már hónapok óta lázasan készítjük, finomítjuk. A dal premierjét sem véletlenül időzítettünk éppen december 21-re, hiszen ez a fény ünnepe is egyben.
Hallgassátok sok szeretettel ezt a kis dalt, ami mögött igazi profi szakembergárda áll. Asharti Szabó Andrea énekesnő, Kotsy Krisztina sláger dalszövegírónő, Huszka Zsombor képregényíró- rajzoló és Cseh István Príma díjas zeneszerző keltette életre BoGonak, a csodabogárnak a történetét.