Skip to content

Egy szívszorító történet: egyedülálló anyuka autista kislánnyal és egy 900 grammos korababával

“Hosszú hetekig keresgéltem a Facebookon egy csoportot, ahol kiönthetem a szívem, ahol támogató, kedves szavak segíthetnek vigaszt találni..aztán rátaláltam a Plüss Kommandó csoportjára “ – kezdi Papp Zsani könnyek között, aki ekkor egy súlyosan autista kislányt nevelt. Zsani elmesélte nekünk történetét, amit most a legnagyobb diszkrécióval adunk tovább.

“Nem könnyű, de nagyon szeretem az én kislányomat, aki szerencsére jó gyerek, jól van, de nagyrészt egyedül nevelem őt, így egy koraszülött pici baba bizony nem könnyítette meg a mindennapokat.” 

Zolika 900 grammal és 32 centivel jött a világra, így ő az inkubátorból várja vissza Zsanit minden nap, aki most a kislányára vigyázott otthon. Szinte minden alkalom, mikor visszatért a kórházba, egy trauma volt számára, mert sose tudta előre, hogy mivel fogadják majd őt. “Előfordult, hogy olyan hírt közöltek velem, ami miatt ki kellett mennem sírni. Azt se tudom, mi lesz holnap, milyen fejlesztésekre kell majd vinnem az én Zolikámat.”  

Ráadásul egy ideig Zolika fejlődése ingadozott, 900 grammról lefogyott 700 grammra, közben pedig 6 centit nőtt. Aztán közölték a rossz hírt: a kicsi fiú húgyúti fertőzést kapott, ami akár el is vihette volna őt az angyalok közé. Mivel oly korai baba, nem kaphatott még anyatejet, ezért az aprócska hős immunrendszere rendkívül gyenge. “Teljesen összeroppantam. Minden este imádkoztam, hogy csak élje túl!”

 

“Olyan rossz volt nézni őt egyedül, a rideg inkubátorban” -toldja Zsani. Sajnos nem egy koraszülött osztályon a pici hősök számára még mindig törülközőkből, lepedőkből készítenek alternatív “babafészket”, illettve “plüss kesztyűket, amik mintha össze lennének varva középen, s egy sima kerek plüss formához vannak hozzávarva. Ezért Zsani története még jobban motivál minket, s rendületlenül folytatjuk a munkánkat, hogy minden koraszülött osztály számára eljuttassuk babafészek csomagjainkat.

Szerencsére  Zolika azóta meggyógyult, s bár súlyából megint veszített, a dolgok kezdenek rendbe jönni rendbe jönni.

“A gondolatomat egyszerűen nem tudom elmondani, de mikor rátaláltam a Plüss Kommandó csoportjára és Nyilka Ildikóra, azóta olyan, mintha lelki békére leltem volna.” ❤️

Megkértem a babám édesapját, hogy az adója 1%-át mindneképpen az Alapítvány az Alapítványok javára ajánlja fel. Tedd te is ezt!

Adó 1% koraszülött alapítvány Plüss Kommandó
Szervezetünk neve: Alapítvány az Alapítványokért
Adószámunk: 18941548-1-41

Egy megosztás is nagy segítség!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!