Az élet olykor, hatalmas próba elé állít bennünket, így volt ez Dorotival is, aki nem gondolta, hogy egyből három kis csoda érkezik az életükbe. Mindez persze nem volt egyszerű, mert a PIC-en át, hosszú út vezetett a családi otthonig…

Családtervezés és a hatalmas meglepetés

Mikor eldöntötték, hogy kisbabát szeretnének, Doroti álmában sem gondolta volna, hogy ez szinte egyből megvalósul és nem is egy, hanem három csoda érkezik majd hozzájuk. 

Szinte azonnal teherbe esetem. Az első tünetem az volt, amikor az autópályán félre kellett állnom egy rosszullét miatt. Hirtelen elöntött a hőség, begörcsölt a hasam, és azt éreztem elájulok. Két nap elteltével egyre rosszabbul lettem és már dolgozni sem tudtam elmenni..

Először 6 hetesen voltunk orvosnál, mikor visszamentünk a következő vizsgálatra, akkor derült ki, hogy nem egy, hanem kettő baba van a pocakomban. Hatalmas volt az öröm, de valahogy éreztük, hogy ikreink lesznek, igaz, hogy itt még csak két babát láttak az orvosok, ezért várt még ránk egy nagy meglepetés. 

Ekkor döntöttünk úgy, hogy elmeséljük a családnak az örömhírt. Mindenkinek fénymásoltunk egy-egy ultrahang fotót és ezzel jelentettük be a picik érkezését.

Újabb hetek teltek el, iszonyatos rosszullétek gyötörtek, mígnem eljött a bűvös 12 hét és a genetikai ultrahang. A rendelőbe tartva azzal viccelődtünk, hogy nem is kettő, hanem három gyerek lesz itt.

A viccelődésből valóság lett

Mikor a doktor elkezdte a vizsgálatot egyszer csak feltette a kérdést: Anyuka nem lehet, hogy itt három baba van?

Hiába éreztünk rá, egészen hihetetlen volt, amíg meg nem hallottuk a 3 gyönyörű szívhangot. Ez semmihez sem fogható, csodálatos hang volt. Nem sokkal később pedig kiderült az is, hogy három fiút hordok a szívem alatt.

A terhességem alatt minden rendben ment, minden értékem mindig jó volt, de a 18. héten – a biztonság kedvéért- már túl voltunk a kismama fotózáson. Idejében akartunk menni, mert nem tudtuk melyik vizsgálat alkalmával mondják azt, hogy már nem mehetek haza, hanem be kell feküdni az osztályra. Az orvosok idejében tájékoztattak arról, hogy hármas ikreknél ez bármikor megtörténhet, így minden vizsgálatra vittük a „bentmaradós” holminkat is.

Aztán szépen lassan elérkezett a 29. hét is, amikor Dorotinak ismét vizsgálatra kellett mennie. Az anyai megérzések pedig ritkán hagyják cserben az embert.

Éreztem, hogy innen már nem fogok egyedül hazajönni.

A vizsgálat előtti napon egész nap mostam és vasaltam a fiúk ruháit, a családban kicsit szórakoztak is rajtam, hogy már a karácsonyi ajándékokat csomagolom be, de valahogy éreztem, hogy nem fogunk már addig hazaérni.

Az orvos tényleg nem engedett haza a vizsgálat után, és ez abban a pillanatban, valahogy mégis hidegzuhanyként ért. Maga a felismerés, hogy én már itt maradok, a férjem egyedül hazamegy, és én már soha nem úgy megyek haza, mint eddig.

Az igazi hideg zuhany csak ezután következett

Dorotit felvették az osztályra és elkezdett berendezkedni, közben a férje is elment bevásárolni, mindenki nyugodtan tette a dolgát. Az első vizsgálati eredmények tökéletesek voltak, minden rendben volt, egészen a következő vérnyomásmérésig. Így mikor Doroti férje visszaért, már a szülőszobán találta a családját.

Hirtelen történt minden. Amikor a férjem elment, újabb vérnyomás mérés következett, ami 160-as lett, rá fél órára 165, majd újabb félóra múlva már 170. A nővér szavai még most is fülemben csengenek:

– Drága ez így azonnal szülőszoba!

Fent megvizsgáltak, sűrűn ellenőrizték a kicsik szívhangját, de velük szerencsére, minden a lehető legnagyobb rendben volt. Ettől nyugodtabb lettem és a vérnyomásom is rendeződött, így a fiúknak még nem kellett megszületnie.

Másnap megismerkedhettem a szobatársaimmal is, és elkezdtem kapni a vérnyomáscsökkentőt, ezt -sajnos- nagyon hamar, a maximálisan adható dózisra kellett emelni.

Az utolsó napokban már nagyon nehezen ment a mozgás, sőt már a levegő vétel is fájdalmas volt. Nagyon nőttek a fiúk és nagyon nyomtak mindenhol. A fekvésüket tekintve minden pózban voltak, ahogy csak lehetett: az első faros volt, a második fejvégű, a harmadik pedig harántfekvésű. Meg is jegyeztem a férjemnek, hogy valószínűleg a személyiségük is ennyire lesz hasonló.

Dorotinak rettenetesen lassan teltek a napjai, hiába tudta, hogy itt van a legjobb helyen, mégis nehezen élte meg benti napokat. Nem csak a bezártság érzése, de a bizonytalanság is rágta belülről a lelkét, hiszen fogalma sem lehetett, hogy mikor fognak megszületni az Ő kis csodái. Ez bármelyik nap megtörténhetett….

Egy újabb szívhang ellenőrzés

November 13-án volt egy újabb szívhang ellenőrzés, és már a vizsgálat alatt rájöttem, hogy valami nincs rendben. A szonográfus meglehetősen sokáig nézte a gyerekeket, korábban sohasem tartott még eddig. Azt mondta menjek vissza később, majd szólnak és a doktor úr is rá pillant, de nincs semmi baj nincs, ne ijedjek meg.

Úgy is volt, újra lementem, de bizony korántsem volt minden a legnagyobb rendben. A szonográfus nagyon jól észlelte a problémát, bele sem gondolok, hogy mi történhetett volna, ha ő nem veszi észre a bajt. A „B” baba szívével valami nem stimmelt. Nagy lett a sürgés-forgás, több orvos is megnézte az ultrahangot, mígnem elhangzott az a mondat, ami az egész életünket megváltoztatta:

Itt a vége, innen azonnal szülőszoba. Azonnali császármetszés!

Szülővé válni sohasem egyszerű és nem túlzás azt mondani, hogy az anyává válás egy igazi, érzelmi hullámvasút. Az aggódás és a boldogság, a bizonytalanság és a meghatottság kusza szövevényei között végül megszületik nem csak a cseppnyi Élet, hanem az Édesanya is.

Mikor a szülés ilyen gyorsan történik, és tele van minden bizonytalansággal, joggal érezhette azt Doroti is, hogy hirtelen kihúzták a lába alól, ezt az amúgy is ingatag talajt.

Amíg felsétáltam a szülőszobára, gyorsan felhívtam a férjem, hogy induljon, mert nemsokára elvégzik a császármetszést és megszületnek a gyerekeink. Majd pár perc elteltével már jöttek is értem és toltak a műtőbe.

A császármetszés nekem sokkal hosszabbnak tűnt mint valójában, pedig az aneszteziológus folyamatosan beszélt hozzám, azt is elmondta, hogy ne ijedjenek meg, az én babáim, amikor kiveszik őket, nem fognak felsírni. Így született meg Vaskó Maximilián 13:15 perckor (940gr 40cm), majd őt követte Vaskó Domán (1120gr 37cm) 13:16 perckor és 3. babaként megszületett Vaskó Gergő 13:18 perckor (1600gr 43cm).

Fotó: Plüss Kommandós babafészekben az apró láb és PICi gazdája 

Az első napok

A gyerekeket 10-15 perces korukban az intenzív osztályra szállították. Én órákig nem tudtam a gyerekekről semmit, amitől teljesen kikészültem. A férjemet leküldtem, hogy kérdezze meg mi történt a fiúkkal, ki, hogy van, ki mennyivel született, ugyanis ezekről addig nem tudtam semmit. Mikor a férjem visszajött képeket mutatott a fiúkról és elmondta, hogy rendben van mindenki, nyugodjak meg. Így, képeken láthattam őket először.

Csak 3 nap elteltével kerültem a gyermekágyas osztályra és ekkor végre „elbotorkálhattam” az intenzív osztályra. Alig vártam, hogy végre saját szememmel is lássam a három gyönyörű fiamat. Összeszedtem minden erőmet és elindultam. Mikor odaértem, odaléptem minden inkubátorhoz és végre láthattam az én kis csodáimat.

Ez semmihez nem fogható élmény…

Látni ezt az elképesztő akaratot, élni akarást minden egyes nap. Szívfacsaró és tiszteletre méltó, amit ezek a pici hősök nap mint nap csinálnak. Három óránként mentem hozzájuk, eleinte csak ültem az inkubátor mellett, mert állni sem bírtam, de napról-napra egyre erősödtem én is, és ők is.

Búcsú az intenzív osztálytól

Összesen 10 napot töltöttünk az intenzív osztályon. Nem sok, de nekünk ez mégis akkor az örökkévalóságot jelentette. Így utólag egy pár pillanatnak tűnik az egész, ott mégsem így éltük meg.

10 nap után kikerültünk a szubintenzív osztályra, ami már egy teljesen más világ volt. Nagyon élveztem a mindennapokat, családias közeg volt.

Először csak Gergőt kaptam meg magam mellé a szobába, majd mikor ügyesebbek lettek, a két kisebb is kikerült hozzám.

Családi idill a kórházban

A férjem az utolsó 1,5-2 hétben beköltözött hozzám. Ez nagyon jó és egyben tanulságos időszak volt. Egyrészt a szakemberek nagyon sokat segítettek nekünk a feladatok ellátásában, másrészt rengeteg, hasznos tanácsot kaptunk tőlük.

Esténként együtt vittük fürdetni és mérni a fiúkat, majd mikor nagyobbak lettek, igazi „luxuslakosztályt” kaptak, amiben kényelmesen elfértek mind a hárman.

Végül December 20-án jöttünk haza a kórházból.

Az első karácsonyunk családként

Dorotiék nem is gondolták, hogy lesz esélyük az első karácsonyukat, családként, otthon tölteni, így nem is élték bele magukat. Igazi meglepetés volt, mikor megkérdezték tőlük karácsony előtt, hogy pár nap múlva, haza tudnak -e menni.

Erre a pillanatra vártunk mióta csak megszülettek. Miután minden rendben ment az utolsó pár napon, végre haza jöhettünk. Igaz, nem volt egyszerű, három pici gyerekkel az élet csupa logisztika.. kőkemény logisztika..

A karácsony viszont tökéletes volt! Soha ehhez nem fogható karácsonyunk nem volt még, igaz, hogy aznap teljesen másképp alakult minden, ahogy azt eleinte terveztük. De már itthon voltunk egy igazi nagycsaládként és ez többet ért mindennél.

Most a fiúk súlya 2024. 03. 06.-án: Maximilián 4510 gr, Domán 4810 gr, Gergő 6110 gr.

Dorotiék boldogan tekinthetnek a jövőbe és hálásak az orvosoknak, a nővéreknek és minden ott dolgozónak, mert nélkülük, nem biztos, hogy ma otthon lehetnének. Csodálatos, hogy ezek az elhivatott emberek, mennyire gondoskodóan veszik körül a családokat, ebben a kiszolgáltatott és nehéz időszakban is.

Mi azt kívánjuk minden Édesanyának, akinek a PICen át vezet az útja a családi fészekig, hogy ilyen szerencsésen alakuljon a sorsuk, térjenek haza egészségben, szeretetben és éljék meg azt a varázslatot, amit a PICik szuszogása jelent a kiságyban.

Mit tehetsz Te azért, hogy a PICik egészségesen térjenek haza?

Mi a Plüss Kommandó azért dolgozunk, hogy ezek a tenyérnyi küzdő koraszülöttek egészségesen és maradványtünetek nélkül térhessenek haza. A speciális, saját fejlesztésű babafészkeink igazoltan, pozitív hatással vannak az idegrendszeri érés fejlődésére, akkor segítenek, amikor a legnagyobb szükség van minden támogatásra.

Babafészek csomagjainkat a Semmelweis Klinika és a neonatológus szakemberek is elismerik.

Ha Te is szeretnél segíteni egy tenyérnyi egy kisbabán, akkor támogasd az „Öltöztessük fel a koraszülött osztályokat” kampányunkat, amelyben azt a hatalmas célt tűztük ki magunk elé, hogy 14 kórház koraszülött kisbabáit öltöztetjük fel babafészek csomagjainkkal és fontos, egészségügyi textilekkel.

Boldogok lennénk, ha Te is részese lennél, ennek a hatalmas célnak! Nagy Hősök a PICi hősökért!

Emellett pedig arra is van lehetőség , hogy a koraszülött, tenyérnyi kisbabáknak ajánld fel Adód 1%-át vagy állandó támogatójukká váljál.

Minden koraszülött megérdemli a teljes életet.

Hajrá PICik! Hajrá segítő Angyalok!