Magyarországon minden tizedik gyermek koraszülöttként jön a világra, ami több mint kilencezer kisbabát jelent évente. A missziónk, hogy ezeknek a PICiknek az életben maradási esélyeit növeljük és az ápolásukat, ellátásukat segítsük azáltal, hogy a hazai koraszülött osztályokat kellőképpen felszereljük és ellássuk a SOTE orvosai által elismert, saját tervezésű textil eszközeinkkel, valamint életmentő gépekkel.
Tudtad, hogy a koraszülötteknél gyakoribb az idegrendszer fejlődésének elmaradása, mint az időre született babáknál? A Plüss Kommandó babafészek csomagjai és orvosi textil eszközei azonban igazoltan segítik a koraszülött babák fizikai és idegrendszeri fejlődését is!
Ezt a több évtizedes problémát szerettük volna megoldani, ezért neonatológus orvosok szakmai támogatásával megalkottuk inkubátorfészek csomagjainkat, amely a picik komfortját támogató és fejlődésüket bizonyítottan segítő textil egységcsomag.
A régi Plüss Kommandós babafészkeket, amelyekben számos kisbaba feküdt és gyógyult már, az idő múlásával érdemes újakra cserélni és innoválni, ezért kezdeményezésünk célja, hogy minél több elhasználódott textil eszközt pótolni tudjunk, valamint, hogy az új fejlesztésű textileinket (mint például a különböző beavatkozásokat segítő lumbál kendő, vagy nyitható tetejű HYBRID inkubátor takarók) is biztosíthassuk a kórházak számára.
“Szeretnénk pótolni a már elhasználódott textíliákat – hiszen már minden hazai koraszülött osztály babái számára ajándékoztunk babafészek csomagokat – és újakat is átadnánk, amelyeket az utóbbi időszakban innováltunk.” – Nyillka Ildikó, kuratóriumi elnök
A babafészek végeit kipatentolva egy mozdulattal állítható a megfelelő mérete. A babafészekre rávarrtuk az átkötő sálat, amit szintén állítható 3 méretben, ezért szorosabbra lehet összefogni. Így igazítható a baba méretére és még a kisebb babák is úgy érezhetik, mintha az édesanyjuk átölelné őket.
3 méretre állítható, elemeire szétszedhető és méretre állítható, így a kisebb és nagyobb babák számára is tökéletes. Még a legkisebb, akár 300 gramm súlyú babák is elhelyezhetők benne.
Puhán átöleli a babát, mikor nyugtalan, olyan érzést kelt, mintha édesanyja ölelné, így segíti az idegrendszeri fejlődést.
Olyan élményt nyújt a babafészket kissé szorosabbra véve, mintha anya karjaiban tartaná a babáját. Nyugtatóan hat a babára.
Támaszt, szűkíti a teret a babafészekben, kényelmessé teszi a baba pihenését, hogy ne csak egy irányba feküdjön, a babák úgy kapaszkodhatnak benne, mint édesanyjuk köldökzsinórjába.
A célja, hogy kevesebbszer kelljen kimosni a babafészket, hogy megőrizzük a babafészek élettartamát és segítsen tisztán tartani a babát.
Védi, melegíti a baba fejét ultrahang vizsgálat közben is.
A speciális kialakítás révén tartják a lélegeztetőgép csöveit, illetve lehetővé teszik, hogy a babákat minél kevesebbszer kelljen mozdítani.
Pihentető alvást nyújt a baba számára az inkubátorban.
A teljes inkubátort kívülről lefedve segít megakadályozni a külső fények bejutását az inkubátorba, ezzel védve a benne fekvő koraszülött babát, nyitható tetejű, ami kompatibilis a Dreger és a Giraffe gépekkel is.
Biztonságosan fixálja a babát a lumbáláshoz és különböző beavatkozásokhoz.
Sötét színű kendő, amely segít a szülésnél a baba azonnali betakarásában.
A baba betakarására és kiemelésére való, a bőr-bőr kontaktushoz.
Pozícionálja a baba fejét az inkubátorban a megfelelő ellátás érdekében, a baba igényeire szabva, és segítve a nővérek munkavégzését.
A speciális, pillangó alakú párna pihentető alvást biztosít és segítséget nyújt a baba fejformájának kialakításában, és a laposfejűség megelőzésében. Több édesanya visszajelzése alapján megkönnyíti a baba mindennapjait.
100%-ban OEKO-TEX® STANDARD pamutvászon babapárna és takaró szett. A párna félhold alakú és lapos, teljesen illeszkedik a babafészek minden méretéhez. Egészen lapos, 1 cm magas, ezért a legkisebb babáknak ideális akár a textil pelenka helyett.
A szoptatós párna orvosok és védőnők által is javasolt, szoptatáskor használható kényelmes párna, amelynek segítségével a gyermek kellőtávolságban és pozícióban helyezhető a mellre vagy az anya karjaiba, így könnyen biztosítható a kényelmes etetés, szoptatás.
Az angyalok közé távozott baba kelengyéit, ebben a borítékban adják oda a szülőknek.
Röviden: a születés előtti körülményeket imitálja.
Az inkubátor ugyanis túl tág, túl nagy egy tenyérnyi kisbaba számára, ahol rengeteg inger éri őt és a fény is vakítóan erős számára. A babafészek és többi textil révén azonban a PICik orvosilag igazoltan is úgy érzik, mintha még az anyaméh nyugalmában lennének, hiszen:
A koraszülöttek ápolását, fizikai és idegrendszeri fejlődését segítő babafészkekkel célunk, hogy az édesanya méhéhez hasonló körülményeket teremtsünk, ezáltal biztosítsuk a picik számára azt a biztonságos, stresszmentes közeget, ahol nyugodtan fejlődhetnek.
ELŐRE IS KÖSZÖNJÜK, HOGY TE IS TÁMOGATOD A PICI HŐSÖKET! A legkisebb adomány is sokat számít!
Kérünk mindenekelőtt válaszd ki, hogy melyik kórház pici hőseit szeretnéd támogatni!
A támogatást 4-féle módon is megteheted, a részletekért kattints a fülekre.
Válassz kórházat és kattints rá:
Ha magát a Plüss Kommandót és a Koraszülött Hadműveletet szeretnéd támogatni, azt többféle módon is megteheted.
Bankszámlaszámra történő utalás
Név: Plüss Kommandó – Alapítvány az Alapítványokért Közhasznú Alapítvány
Forint számla:
Számlaszám: 11713036-21451047 Közlemény: Plüss Kommandó Koraszülött Hadművelet
Külföldről történő forint utaláshoz:
IBAN: HU61 117130362145104700000000 Swift: OTPVHUHB
Euro számla:
Számlaszám: 11763055-63779886 Közlemény: Plüss Kommandó Koraszülött Hadművelet Külföldről történő utaláshoz:
IBAN: HU59117630556377988600000000
Adó 1%:
Plüss Kommandó – Alapítvány az Alapítványokért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18941548-1-41
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Babafészek csomag nagy | 2 | 65810 Ft |
Macifül párna | 2 | 8600 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
CPAP sapka | 10 | 40135 Ft |
Inkubátor takaró | 10 | 500000 Ft |

Babafészek csomag közepes | 10 | 268870 Ft |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 20 | 42560 Ft |
Inkubátor takaró | 20 | 1000000 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 20 | 69200 Ft |
Macifül párna | 5 | 20000 Ft |
Pillangó párna | 5 | 20000 Ft |
Szoptatós párna | 10 | 163520 Ft |
Angyal boríték | 50 | 201000 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Babafészek csomag mini | 4 | 111756 Ft |
Babafészek csomag pici | 6 | 163950 Ft |
Babafészek csomag közepes | 6 | 161322 Ft |
Babafészek csomag nagy | 2 | 65810 Ft |
Babafészek állítható méretű | 12 | 109600 Ft |
Babafészek állítható méretű PÁNTOS | 12 | 109600 Ft |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 50 | 106400 Ft |
Inkubátor takaró | 16 | 801600 Ft |
Szülészeti baba kiemelő kendő | 30 | 84300 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 30 | 140850 Ft |
Macifül párna | 5 | 20000 Ft |
Pillangó párna | 5 | 20000 Ft |
Takaró és babapárna szett | 10 | 69900 Ft |
Szoptatós párna | 12 | 196224 Ft |
Angyal boríték | 10 | 42090 Ft |
Lepedő 90x90 cm-es | 20 | 79800 Ft |
Fejalátét (lepedő) 40x400 cm | 20 | 39800 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 10 | 21280 Ft |
CPAP sapka | 10 | 40135 Ft |
Szemvizsgáló kendő | 5 | 35000 Ft |
Szülészeti baba kiemelő kendő | 10 | 28100 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 10 | 31300 Ft |

Plüss Kommandó 1. csomag (Lumbálkendő és szemészeti vizsgáló kendő csomag 3db, Szülészeti kiemelőkendő 80cm x 80cm, Inkubátor lepedő, Babafészek lepedő 2db, Wellsoft takaró 80cm x 85 cm, Babafészek csomag mini elemeire szedhető, Inkubátor takaró Hybrid nyitható, CPAP sapka 3db, Macifül párna) | 1 | 118329 Ft |
Babafészek csomag pici | 5 | 136625 Ft |
Babafészek csomag közepes | 5 | 134435 Ft |
Babafészek csomag nagy | 5 | 164525 Ft |
Babafészek állítható méretű | 5 | 49000 Ft |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 10 | 21280 Ft |
CPAP sapka | 20 | 80270 Ft |
Inkubátor takaró | 5 | 250000 Ft |
Szülészeti baba kiemelő kendő | 20 | 56200 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 10 | 31300 Ft |
Macifül párna | 5 | 20000 Ft |
Pillangó párna | 5 | 20000 Ft |
Takaró és babapárna szett | 5 | 34950 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 10 | 21280 Ft |
Inkubátor takaró | 5 | 250000 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 10 | 31300 Ft |
Szoptatós párna | 3 | 49056 Ft |

Babafészek csomag közepes | 1 | 26887 Ft |
Babafészek csomag nagy | 1 | 32905 Ft |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 10 | 21280 Ft |
CPAP sapka | 25 | 87400 Ft |
Inkubátor takaró | 15 | 720000 Ft |
Szemvizsgáló kendő (lumbál kendő csomag tartalmazza) | 1 | 7800 Ft |
Szülészeti baba kiemelő kendő | 50 | 140500 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 60 | 207600 Ft |
Takaró és babapárna szett | 50 | 349500 Ft |
Angyal boríték | 30 | 121545 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Babafészek csomag mini | 5 | 139695 Ft |
Babafészek csomag pici | 5 | 136625 Ft |
Babafészek csomag közepes | 5 | 134435 Ft |
Babafészek csomag nagy | 5 | 164525 Ft |
Babafészek állítható méretű | 4 | 39200 Ft |
Babafészek állítható méretű PÁNTOS | 4 | 39200 Ft |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 10 | 21280 Ft |
CPAP sapka | 10 | 40135 Ft |
Ultrahangozható sapka | 5 | 10065 Ft |
Inkubátor takaró | 10 | 500000 Ft |
Szoptatós párna | 8 | 130816 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Babafészek csomag közepes | 10 | 268870 Ft |
Babafészek csomag nagy | 10 | 329050 Ft |
Babafészek állítható méretű | 10 | 90000 Ft |
CPAP sapka | 10 | 40135 Ft |
Ultrahangozható sapka | 10 | 20130 Ft |
Inkubátor takaró | 30 | 1500000 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 20 | 62600 Ft |
Takaró és babapárna szett | 20 | 139800 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Babafészek csomag közepes | 2 | 53774 Ft |
Babafészek csomag nagy | 2 | 65810 Ft |
Babafészek állítható méretű | 1 | 9800 Ft |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 30 | 63840 Ft |
Inkubátor takaró | 2 | 103200 Ft |
Szülészeti baba kiemelő kendő | 20 | 56200 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 20 | 62600 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Plüss Kommandó 2. csomag (Lumbálkendő és szemészeti vizsgáló kendő csomag 6 db, Szülészeti kiemelőkendő 80cm x 80cm 2 db, Inkubátor lepedő 2 db, Babafészek lepedő 4 db, Wellsoft takaró 80cm x 85 cm 2 db, Babafészek csomag mini elemeire szedhető 2 db, Inkubátor takaró Hybrid nyitható 2 db, CPAP sapka 6 db, Macifül párna 2 db, Babafészek csomag pici elemeire szedhető 1 db) | 1 | 263983 Ft |
Babafészek csomag közepes | 3 | 80661 Ft |
Babafészek csomag nagy | 3 | 98715 Ft |
Babafészek állítható méretű PÁNTOS | 3 | 29400 Ft |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 10 | 21280 Ft |
Ultrahangozható sapka | 2 | 4026 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 10 | 31300 Ft |
Takaró és babapárna szett | 10 | 69900 Ft |
Szoptatós párna | 2 | 32704 Ft |
Angyal boríték | 20 | 84180 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Plüss Kommandó 2. csomag (Lumbálkendő és szemészeti vizsgáló kendő csomag 6 db, Szülészeti kiemelőkendő 80cm x 80cm 2 db, Inkubátor lepedő 2 db, Babafészek lepedő 4 db, Wellsoft takaró 80cm x 85 cm 2 db, Babafészek csomag mini elemeire szedhető 2 db, Inkubátor takaró Hybrid nyitható 2 db, CPAP sapka 6 db, Macifül párna 2 db, Babafészek csomag pici elemeire szedhető 1 db) | 1 | 263983 Ft |
Babafészek csomag közepes | 10 | 268870 Ft |
Babafészek csomag nagy | 10 | 329050 Ft |
Babafészek állítható méretű | 5 | 49000 Ft |
Babafészek állítható méretű PÁNTOS | 5 | 49000 Ft |
CPAP sapka | 10 | 40135 Ft |
Ultrahangozható sapka | 10 | 20130 Ft |
Inkubátor takaró | 30 | 1500000 Ft |
Lumbál kendő | 10 | 31200 Ft |
Szemvizsgáló kendő (lumbál kendő csomag tartalmazza) | 5 | 0 Ft |
Szülészeti baba kiemelő kendő | 30 | 84300 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 30 | 93900 Ft |
Macifül párna | 5 | 20000 Ft |
Pillangó párna | 5 | 20000 Ft |
Szoptatós párna | 30 | 490560 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
Haladás:
Tétel neve | Darabszám | Összeg |
Baba pamut szemvédő ("babaszemüveg") | 40 | 85120 Ft |
CPAP sapka | 40 | 160540 Ft |
Inkubátor takaró | 20 | 1000000 Ft |
Szülészeti baba kiemelő kendő | 20 | 56200 Ft |
Babatakaró bőr-bőr kontaktushoz | 20 | 62600 Ft |
Pillangó párna | 4 | 17200 Ft |
Szoptatós párna | 10 | 163520 Ft |
Angyal boríték | 10 | 42090 Ft |
Kérünk, hogy a közlemény rovatba írd be a kórházhoz tartozó közleményt, mert így tudjuk beazonosítani, hogy melyik gyűjtést és melyik kórházat szeretnéd támogatni.
Kérünk, hogy ne felejtsd el kitölteni a megjegyzést írni, mielőtt kattintasz a paypal fizetésre. Így tudjuk beazonosítani, hogy melyik kórházat és kampányt szeretnéd támogatni.
Támogathatod a kórházat gyorsan és egyszerűen egy előre megadott összeggel.
Inkább közvetlenül szeretnéd támogatni babafészekkel vagy más textillel a kórházat?
Mivel előzetesen felmértük a kórházak igényeit, így a textíliákat már nagyon várják.
Kérünk írd meg, hogy a kiválasztott tételekből hány darabot szeretnél adományozni a kórház számára. Az űrlap elküldése után minél hamarabb felvesszük veled a kapcsolatot és részletesen tájékoztatunk az adományozás menetéről.
A legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk az eszközadatok tárolásához és/vagy eléréséhez. A hozzájárulás lehetővé teszi az adatok feldolgozását, például a böngészési előzményeket vagy az egyedi azonosítókat ezen a webhelyen. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat érinthet.