A Kommandós Mikulás 3000 gyermeket lepett meg ajándékokkal és élményekkel

2022. decemberében is mosolyt csaltunk 3000 mélyszegénységben élő, rászoruló, hajléktalan óvodás gyermek arcára, akiket ajándékokkal leptünk meg. Finom csokikat, édességeket, szaloncukrot, játékokat, illetve samponokat, tusfürdőket, szappanokat ajándékoztunk a gyermekeknek. A tisztálkodó szereket a ROSSMANN Magyarország Kft. és a BOSCOLO HOTEL biztosította, amit hálásan köszönünk a gyermekek nevében. 

És természetesen a Mikulás-buli sem lenne igazi fellépők nélkül! Idén JUHOS ZSÓFI, YA OU, KRISZ RUDI, ASHARTI SZABÓ ANDREA és MISS BEE (Bestiák) csinált szuper hangulatot a sulikban és a POLGÁRI MAZSORETT ÉS TÁNCEGYÜTTES táncolt. 

Köszönjük szépen, hogy eljöttetek!

Miért indul útnak a Kommandós Mikulás minden decemberben? 

Tudjátok, micsoda öröm látni, ahogy a gyermekarcok felragyognak? Ahogy a várakozó szemek felcsillannak? Látni, érezni, tapintani az örömet, a vidámságot, hálát azoktól a gyermekektől, akik olyan körülmények között élnek, hogy még a meleg étel, egy szerető ölelés is kincs számukra – hát ezért megható és örömteli a Mikulás Hadművelet.

Sajnos rengeteg hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő óvodás és iskolás gyermek kiscipője maradna üresen Mikulás napján. A Plüss Kommandó pedig MINDEN gyermeknek szeretne az őrangyala lenni, ezért robin hoodosan, humorosan, vidáman partybuszra ülünk és viszünk ajándékkal teli zsákunk oda, ahol szükség van, adományt hozunk onnan, ahol anyagi jólét van, de cserébe viszünk zenét, táncot, vidámságot.

Ezzel egyúttal önzetlenségre és arra tanítjuk a gyermekeket, hogy segíteni és jótékonykodni jó érzés, adni menő. Ha felnőnek, jó eséllyel szívesen segítenek majd másokon. Ha pedig egy összetartó társadalom épül, kialakul egy védőháló, ami fenntart mindenkit. Ezzel hatunk a jövő generációira.

Tehát, nem csak a koraszülött babáknak segítünk, hanem minden gyermeknek, akinek segítségre van szüksége és közben tanítunk is! 

Megható szeretet és példamutatás a Mátrix iskola diákjaitól

A MÁTRIX Oktatási Központ diákjai fantasztikusak voltak, az igazgatóság és a gyermekek meglepték a Plüss Kommandót, sőt, magát a Mikulást is! Tárt karokkal fogadtak, ajándékokkal a kezükben, az ajándékcsomagokba üzeneteket rejtettek, amiket ének és dal kíséretében adtak át nekünk. Fantasztikus élmény volt, köszönjük!

A kis üzenetek írását pedig mi kértük tőlük tanításképpen: hiszen lesz olyan hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyermek, aki most kapja majd élete első ajándékát! “Üzenj neki valamit!” – erre buzdítottuk a fiatalokat.

És ők még minket is megleptek kedvességükkel!

Ahogy álltak, ajándék dobozokkal a kezükben, mosollyal az arcukon… leírhatatlan érzést keltett bennünk, köszönjük!

Milyen forrásból biztosítjuk a Mikulás csomagokat?

A Facebookon indítottunk adománygyűjtő programot, aminek keretében közel 1.000.000 Ft gyűlt össze utalásokból és PayPalon. Köszönjük az önzetlen támogatást mindenkinek!

Sok-sok csomagot kaptunk egyéni felajánlóktól is, nekik hálásan köszönjük a segítséget!

A Plüss Kommandós csapat mindent megtett, hogy 3000 gyermeknek tudjanak mosolyt csalni arcára, hatalmas összefogással, a közösségünk erejével dolgoztunk. Sajnos most mind a 3000 gyermeknek nem sikerült adni Mikulás-csomagot, viszont olyan sok “ráadás” adomány érkezett, például pólók, tusfürdők, szappanok a ROSSMAN Magyarországtól és a BOSCOLO HOTELTŐL, hogy mégiscsak sikerült meglepnünk valamivel 3000 gyermeket Mikulás alkalmával.

És akinek jutott Mikulás-csomag, az nagyon boldog volt, mert az ajándékcsomagok mellett hatalmas, felejthetetlen élményt is kapott!

100 kommandós póló ajándékba

Közel 100 Plüss Kommandós pólót ajándékoztunk a gyerekeknek a csokik mellé. Köszönjük szépen a támogatást a Los Polos – Digitális Póló Nyomtatás-nak, akik a pólók nyomtatásával járultak hozzá a rászoruló gyermekek megsegítéséhez!

Köszönjük segítő önkénteseinknek, hogy velünk voltak hajnali 4-től késő éjszakáig

Nem jöhetett volna létre a Mikulás Hadművelet önkénteseink, fotósaink, videósaink nélkül sem. Volt, aki hajnali 4-kor kelt, hiszen csapattagjaink több városból utaztak fel, hogy segítsenek. Volt, aki Nagykanizsáról érkezett és késő éjszaka ért haza, hiszen egész nap robogtak velünk a Party buszon és pakoltak, segítettek, ahol szükség volt. 

Köszönjük hős kamerás embereinknek, Mészáros Renátónak, Simon Sebestyénnek és

Szágos Dominiknak, akik fáradhatatlanul fényképeztek, drónnal videóztak!

A Plüss Kommandós fiataloknak is hálásan köszönjük, akik csomagokat számoltak, pakoltak, táncoltak és ezért kitüntetést is kaptak és sok-sok szakmai órát is igazoltunk nekik. hiszen a fiatalok reggeltől estig velünk voltak és segítettek, amiben csak tudtak. 

A Pajzs Védő csapat most is kitett magáért: gyűjtöttek, ajándékot hoztak és a buszon sok apró, mégis fontos feladatot láttak el, rengeteg csomagot számoltak, közben pedig mindenkinek fülig ért a szája, tele voltunk energiava, mindenki jól érezte magát, miközben serényen dolgoztak. 

Olyan voltunk, mint egy elem, ami sosem merül le! A Plüss Kommandó csapatat  11 órán keresztül dolgozott örömmel, ennek köszönhető, 3000 gyermeket tettünk boldoggá és vidítottunk fel.

A Boscolo Hotelben a liftben is ki volt teve a Mikulás plakátunk, a takarító cégnek pedig minden alkalmazottja Mikulás-csomaggal kedveskedett és közel 200 csomagot gyűjtöttek Nagy Krisztina Plüss Kommandós vezetésével.

Mindenki hozott és adott valamit, minden önkéntesünk beleadta tudását, ajándékát a közösbe.

Hálásan köszönjük a részvételeteket!

Polgári Mazsorett és Táncegyüttes

Köszönjük, hogy a Polgári Mazsorett és Táncegyüttes önként jelentkezett felhívásunkra és az egész csapat örömmel, lelkesedéssel táncolt a hidegben azért, hogy segítsen.

Fantasztikus és példaértékű, hogy eljöttek velünk, amivel ők is tanulnak: adni öröm, akkor is, ha a körülmények nem ideálisak. És ők eljöttek és megörvendeztettek bennünket és a meglátogatott iskolákat is táncukkal.

A Polgári Mazsorett és Táncegyüttes Krisz Rudival

A meglátogatott iskolák

Ahova zenét, táncot, jó hangulatot vittünk és cserébe Mikulás csomagokat hoztunk:

  1. Ráday Pál Gimnázium, Pécel
  2. Nemzeti Közszolgálati Egyetem
  3. Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola
  4. MÁTRIX Oktatási Központ

Ahová örömet, szeretetet és persze Mikulás csomagokat vittünk:

  1. Wesley János Óvoda (hajléktalan gyermekek) – A REMÉNY ÓVODÁJA és halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő központ
  2. Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium
  • az iskola a csomagok egy részét tovább küldi a Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium (MÁV telep) gyermekei számára a Mikulás csomagokat
  • a Wesley Iskola a bántalmazott anyák (anyaotthon) részére is továbbítanak 50 Mikulás-csomagot

Köszönjük Tóth Katának, a Köztársaság téri ételosztók vezetőjének, aki elvitte adományunkat más rászorulóknak, ahova már idő szűke miatt nem tudtunk ellátogatni:
Kik kapták?
Mezőszemerei mélyszegénységben élő családok gyerekei
Tél utcai Rácz Gyöngyi Közösségi központ
X. kerületi Márga utcai Down kóros gyermekek intézete

Illetve további 200 csomagot szerettünk volna eljuttatni a Vakok Iskolájába is, ahova nem tudtunk már ellátogatni idén, de tavaly sok speciális ajándékcsomagot adományoztunk a gyerekeknek. Sajnos egy kicsivel kevesebb sikeredett, mert hiba csúszott a számításba – néha a legjobb szándék ellenére is galiba történik, de végül kb. 170 Mikulás-csomag megérkezett a látássérült gyermekehez is!

Hálásan köszönjük azoknak a sztároknak és civil segítőinknek, akik nélkül nem tudtunk volna 3000 gyermeket meglepni

DJ Skorpioh volt egész nap a DJ-nk, aki fantasztikus hangulatot varázsolt a partybuszunkba már reggel fél 7-kor. Köszönjük a BG Team Partybusznak és a Fülöpné Kelemen Hajnalkának, hogy körbevitte a csapatot.

Egész nap Somorjai Ilona, alias Miss Bee (egykori Bestiák énekese), László Zoltán (szakmai tréner, értékesítő, motivációs és személyes coach), valamint Einsteinke (beszélő plüss, kitüntetett kommandós) vezették a műsort. 

A XVIII. kerületi Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskolában őrületes bulit csapott Ya Ou (énekes és dalszerző, aki BRAVO Otto díjat is nyert, mint „az év felfedezettje”) és Miss Bee, Asharti Szabó Andrea (intuitív énekművész) és a Kommandós csapat. A gyermekek egytől egyig mind táncoltak.

A Wesley gimiben Juhos Zsófi (az Ének Iskolájának nyertese) és Asharti Szabó Andrea énekelt. A gyerekek hatalmas örömmel vártak minket, az ajándékokért cserébe kaptunk kedves rajzokat is.

Pécelen Asharti Szabó Andrea, a Közszolgálati Egyetemen Krisz Rudi (2001-ben a Bravo Otto választása szerint a Legsikeresebb férfi előadó) énekelt.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Ráday Pál Gimnáziumban a  Polgári Mazsorett Táncegyüttes mazsorett bemutatóval örvendeztette meg a hallgatókat.

A Wesley iskolában minden évben velünk tartó DJ Dominique is ellátogatott, Miss Bee Mikulás Anyunak öltözve és László Zoltán Mikulás apunak öltözve, a Plüss Kommandós krampuszok, Nyilka Ildikó kuratóriumi elnökünk Mikulásozott a gyerekekkel.

Végezetül pedig szeretnénk megköszönni a szervezést Nyilka Ildikónak és Borda Évinek, illetve a részvételt az egész Plüss Kommandós csapatnak, önzetlen és vidám önkénteseinknek!

Köszönjük mindenkinek, aki bármivel (adománnyal, a jelenlétével, szervezéssel, like-kal és megosztással) segített, hogy idén is megajándékozhassuk a rászoruló gyermekeket!

Babafészek és fénytakaró adományozás a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban

Közel 4.500.000 Ft értékben adományoztunk a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Koraszülött Részlege (PIC) számára fénytakarót és speciális, saját tervezésű és készítésű babafészek csomagokat, lumbál kendőket, inkubátor takarókat és lepedőket, CPAP sapkákat.

“Az eszközök a mindennapi munka során elengedhetetlenek”

Dr. Kelemen Edit, PIC részlegvezető főorvos, neonatológus

Sok 100 egyéni felajánlást kaptunk

A Plüss Kommandó Facebook oldalán indítottuk a gyűjtést és hihetetlenül gyorsan, 2-3 nap alatt gyűlt össze a szükséges összeg a babafészek csomagokra még augusztus elején!

Hálás szívvel köszönjük minden adományozónak, aki egy kávé árával, utalássa vagy paypallal segített, vásárolt a jótékonysági webshopunkban, vagy az Alapítvány az Alapítványok részére ajánlotta fel az adó 1%-át! 

Kedves közösségünk, köszönjük, hogy a picik mellé álltatok, nélkületek nem sikerült volna! 

Köszönjük tovább a L’Oréal Magyarországnak is, hogy a pici hősök mellé állt!

Az adomány értéke

  • Fénytakaró: 2.355.850 Ft
  • Babafészek csomagok: 2.146.897 Ft
  • Az adomány összértéke: 4.502.747 Ft

Fénytakaró a L’Oréal Magyarország támogatásával

A fénytakaró, vagyis kékfényterápiás eszköz arra szolgál, hogy megszüntesse a sárgaságot, amit a bilirubin vérben való magas koncentrációja okoz. A koraszülötteknél gyakrabban lép fel ez az állapot, mint az időre érkezett babáknál, ami akár károsíthatja a picik idegrendszerét. A fénytakaró kék fénye hatására azonban a bilirubin lebomlik.

Dr. Kelemen Edit neonatológus elmondja, hogy “Ez egy mindennapos eszköz, mert minden baba sárgul, csak az a kérdés, hogy mennyire és hány napig”

A fénytakarót a L’Oréal Magyarország támogatásával tudtunk megvásárolni. Az ehhez szükséges összeget – kb. 2.300.000 Ft –  teljes egészében egy jótékonysági hajvágás keretében gyűlt össze, ahol a L’Oréal szorgos, professzionális fodrászai, illetve Hajas László és Zsidró Tamás sztárfodrászok reggel 10 órától este 10-ig készítették a szebbnél szebb frizurákat, szépítették a vendégek haját, akik fejenként 15.000 Ft-tal járultak hozzá a gyűjtéshez.

A most átadott fénytakaró egy rendkívül modern orvosi berendezés, mivel a baba az édesanyja karjaiban is is kezelhető kékfénnyel, így a pici bőr-bőr kontaktusban lehet, ez segíti a fejlődését. A fénytakaró kezelésének bemutatója során a forgalmazó cég képviselője az alábbiakat mondta:

“A lapát, ami tulajdonképpen a kékfényt biztosítja […], nem csak egy oldalról történő besugárzást tesz lehetővé, hanem a hozzá kapcsolódó pólyával lehetőség van a baba teljes testének kékfénnyel való ellátására, így az egész testén végezhető a kezelést.”

Fizikai és idegrendszeri fejlődést segítő babafészek csomagok

Már 31 intézményben adományoztunk országosan babafészek a csomagokat, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban pedig már ismerősként köszöntöttek bennünket, hiszen 2020 júniusában már jártunk itt. 

A most átadott babafészkeket azóta innoválltuk a Semmelweis Egyetem orvosai és nővérei, illetve Dr. Nádor Csaba neonatológus, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika PIC vezetője szakmai tanácsai alapján. A babafészkek fejlesztése során figyelembe vettük az ún. FINE képzés kritériumait. 

A FINE egy Családközpontú fejlődéstámogató ellátás – alapozó képzés, ami kifejezetten a koraszülöttek ellátásával  foglalkozó szakembereknek szól. Köszönjük szépen Dr. Nádor Csaba és Nagy Lívia, nemzetközi szinten ismert szakember, egykori gyermekápoló támogatását és a lehetőséget, hogy kuratóriumi elnökünk, Nyilka Ildikó részt vehetett az online képzésen.

A legmagasabb szintű szakmai háttérnek köszönhetően a babafészek csomagokat orvosilag igazoltan segítik a babák fizikai és idegrendszeri fejlődését. 

Természetesen a babafészek csomagok mellett a koraszülöttek ellátását segítő más textileket is átadtunk. Az inkubátor takarók, a plüss szemtakaró is az anyaméhben uralkodó körülményeket imitálja, a CPAP sapka pedig tartja a lélegeztető gép csövecskéit és védi a babát, nehogy belgabalyodjon a csövekbe.

“Ezek nélkül az adományok nélkül nem nagyon tudnánk ilyen szinten dolgozni, napi szinten könnyítik, segítik a munkánk” – Dr. Kelemen Edit

A babafészkek érzelmi hatást is gyakorolnak az édesanyákra

A babafészek csomag az nyaméhre emlékezteti a koraszülött babákat, ezzel biztonságérzetet ad nekik, csökkenti a stresszt, megnyugtatja őket. 

Azonban nagyon fontos az is, hogy ne csak a babákat, de a szülőket is segítsük! Egy édesanyára ilyenkor elképesztő lelki teher nehezedik, hiszen csupán egy plexi üvegen át nézheti a babáját és reménykedhet, hogy minden rendben lesz. 

A színes minták, mint a kalocsai minta, a halvány rózsaszín és nefelejcskék barika, illetve sportló figura az édesanyára érzelmi hatást gyakorol. Hiszen a baba már nem egy hideg-rideg inkubátorban van, hanem egy a csodaszép, pihe-puha babafészekben szundikál. 

A babafészek olyan, mint egy luxus ágy”–  mondja Ildikó kuratóriumi elnök

Az úszó figurás minta például azt üzeni az édesanyáknak, hogy van remény és az ő gyermeke is sportolóvá, akár olimpikonná is válhat. Akárcsak Verrasztó Evelyn, aki maga is koraszülött baba volt és aki az Alapítvány koraszülött védnöke is egyben.

“Lányom 1,27 dekával született ikertherhességből. Ma lenne egy fiam is. És nem régen született még egy koraszülött baba a családba, lányom kisbabája. Életmentő műtét volt, császár…óriási stressz volt…mikor ott láttam azokat a CPAP sapkákat, amiket mi készítettünk… inkább azt mondom, szavak nélkül”

Nyilka Ildikó kuratóriumi elnök

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház regionális jelentőségű

Dr. Kelemen Edit azt is elmondta, hogy a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház PIC részlegén évente mintegy 400-500 koraszülött babát látnak el. Ez azt jelenti, hogy a kecskeméti kórház nemcsak megyei jelentőségű, hanem gyakorlatilag egész Dél-Magyarország is hozzájuk tartozik, sőt, időnként máshonnan is érkeznek babák.

“A legnehezebb a 26 hét alatt született babák ellátása. Az ellátáson mi azt értjük, hogy maradványtünetek nélkül, vagy minimális maradványtünettel tudjuk őket az anyukájuknak és apukájuknak visszaadni. Mi nem csak csak a gyerekeket gyógyítjuk, hanem a családokat próbáljuk egyben tartani, ami néha sokkal nehezebb, mint az orvosi munka. Ugyanis ez egy sokk, egy krízishelyzet a családnak. […] Azt szoktuk mondani, ha már így hozta az élet, hozzuk ki belőle közösen a lehető legjobbat”

Dr. Kelemen Edit

Babafészkeket és orvosi gépeket adományoztunk a legkisebb hősöknek – SOTE Baross utcai átadás 

“Mikor beléptem ide, az egyetem könyvtárába, olyan érzés volt, mintha egy babafészekben lennék” – így kezdte az átadási ünnepséget Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Neonatológiai Tanszéki Csoport vezetője. Nagyon megható és szívmelengető volt hallani a professzor úr kedves szavait, amit nagyon köszönünk!

Hihetetlen összefogás segített

2022. október 18-án ünnepélyes keretek között adhattuk át a babák fizikai és idegrendszeri fejlődését segítő, saját tervezésű babafészek csomagjainkat és a 2 orvosi gépet is, amivel még több babát tudunk majd közösen megmenteni. Ezért hálával tartozunk fantasztikus Plüss Kommandó közösségének, mivel elképesztő összefogásnak köszönhetően a célösszeg 14-szerese gyűlt össze!

Köszönjük mindenkinek, aki akár egy kávé árával, plüss vásárlással segített a jótékonysági webshopból.

Az átadott adomány összértéke 17.533.354 Ft.

Babafészek 700 grammos baba számára

Ez az átadás különösen megható volt a Plüss Kommandó csapat tagjai számára. Ugyanis a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika – Baross utcai részlegén, a NIC osztályon ápolják azokat koraszülött babákat, akik a legveszélyeztetettebbek és akiknek intenzív ellátásra van szükségük. 

Éppen a múlt héten sötétült el az egyik inkubátor, mert a kis hős, aki ott feküdt, az angyalok közé távozott…és most is sok apróság küzd az életéért. A Baross utcai részlegen található NIC az ország legforgalmasabb koraszülött osztálya, rengeteg baba érkezik ide.

Halkan zümmögnek a gépek, a picik szívének dobbanásaira számok villódznak a képernyőkön, a lélegeztető gép hajszálvékony csövecskéje szállítja az életet jelentő oxigént, a drága nővérek – akiket mi már egy öleléssel köszöntünk – folyamatosan lesik, hogy minden rendben van. És ha be kell avatkozni, sietni kell… természetesen az édesanyák és édesapák is nagyon hálásak a nővéreknek, akik hatalmas odaadással ápolják a csöppségeket. Innen köszönjük nekik a kitartásukat!

Jelenleg az osztályon fekvő legkisebb baba 700 grammos, a kezecskéje olyan vékony, mint egy ceruza… annyira csöpp, és most végre, hála nektek, ő is pihe-puha babafészekben fog majd feküdni, a plüss ölelő kéz melegségében, a J-támasztó komfortjában, amibe a picik úgy kapaszkodnak, mint anya köldökzsinórjában és természetesen ott vannak még a lélegeztető gép csövecskéit tartó CPAP sapkát, az inkubátor takarók, amik kiszűrik a fényt és olyan környezetet teremtenek, mintha a baba még a pocakban lenne.

Nos, ezeknek a csöppségeknek segített mindenki, akár elutalta egy kávé árát vagy PayPalon küldött adományt.

Az adománycsomag

A Baross utcai részlegen az alábbi adományokat adtuk át:

  1. Babafészek csomagok: 2.711.958 Ft
  2. Samsung Medison HS50 ultrahang készülék: 8.484.096 Ft
  3. TCM5 Flex transcutan monitor: 6.337.300 Ft

Az adománycsomag összértéke: 17.533.354 Ft

Mire jók az orvosi gépek?

Az ultrahang készülék a legmodernebb ilyen orvosi eszköz, ugyanis segítségével a babák az inkubátorban, mozgatás nélkül vizsgálhatók és kiszűrhető vele, ha bármilyen probléma merül fel a belső szervekben. 

“A korai felismerés életet ment!” – mondta Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár.

Ez a készülék sugárzás és fájdalmat beavatkozás nélkül teszi lehetővé a babák vizsgálatát.

A transcutan monitor lehetővé teszi, hogy vérvétel nélkül vizsgálják a babák oxigén szintjét, ezzel megkímélik őket attól, hogy fájdalmat kelljen nekik okozni. A legfontosabb azonban, hogy ez a készülék lehetővé teszik, hogy időben észrevegyék, ha a picik oxigén és szén-dioxid szintje nem megfelelő, így az agykárosodás is megelőzhető.

“Mindezek életeket jelentenek és boldog percekkel fognak szolgálni” – Dr. Szabó Miklós

Fizikai és idegrendszeri fejlődést segítő babafészkek

A babafészkek orvosilag igazoltan segítik a koraszülött babák fizikai és idegrendszeri fejlődését és komfortos, meghitt környezetet teremtenek az inkubátorban. A babafészek csomag az anyaméhben lévő körülményeket imitálja, határokat szab a piciknek, ezáltal csökkenti a stresszt, megnyugtatja a babákat. Így hosszú távon abban segít, hogy a koraszülött babák egészséges, boldog, kiegyensúlyozott felnőtteké válhassanak. 

“A koraszülött babák egészséges álmait segíti a babafészek” – Dr. Szabó Miklós

És mi a következő cél?

A következő cél Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, illetve a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ.

Ha szeretnéd támogatni, hogy ezek az apróságoknak boldog, meleg karácsonyuk legyen, egy kávé árával is tudsz segíteni, de jótékonysági webshopunkban is vásárolhatsz.

Utalási lehetőség

Név: Alapítvány az Alapítványokért

Számlaszám: 11713036-21451047 (OTP Bank)

Közlemény: “Jahn Ferenc” vagy “Pécs”

Külföldről való utaláshoz:

IBAN: HU61117130362145104700000000

Swift: OTPVHUHB

Paypal

Megható csoda – a Baross utcai adomány 14-szeresét utaltátok el

Még minket is megdöbbentett, ami azon a bizonyos augusztusi 31-ei napon elindult. Pedig sok csodát, óriási összefogást megértünk már, de ilyet, mint a Baross utcai gyűjtés, még soha. Az adományok, támogatások, a sok-sok kávé ára és kedves kommentek úgy érkeztek, mint a záporeső, napokon keresztül.

Hatalmas szeretetet és támogatást is adtatok nekünk, kedves közösségünk, és persze rajtunk keresztül a piciknek is! Még most is könnyes lesz a szemünk, ha eszünkbe jut…

Ezért végül óriási sikerrel zárult a SOTE Baross utcai NIC osztály csöppségei számára a gyűjtés, így nem csak a babafészek csomagokat tudjuk hamarosan átadni, hanem fontos és értékes orvosi eszközökkel is meglepjük a koraszülött osztályt.

Így indult a gyűjtés

Augusztus 31-én kitettünk egy posztot, mert hetek óta nem sikerült összegyűjteni a 169.500 Ft-ot a Baross utcai pici hősöknek. Ugyanis már csak ennyi hiányzott a 2.083.316 Ft-ból, ami a babafészek csomagokhoz szükséges volt.

A posztot követő percekben, órákban szépen, egyesével kezdtek érkezni a kis és nagy összegek, majd záporoztak az adományok, végül felrobbant az internet! Alig győztük számolni és alig győztünk válaszolni a sok szívhez szóló, kedves kommentre. 100 ezer, 1 millió, 2 millió forint…

…felrobbant a bankszámlánk is, lefagyott minden, egyszerűen követhetetlenné vált a folyamat. Olyan volt, mintha mindenki a pici hősöknek adományozott volna, aki csak lélegzik. Napokon keresztül folyamatosan csak jött a sok önzetlen, jóságos adományok, míg végül már olyan összeget láttunk a netbankunkban, hogy azt hittük, rosszul látunk..

Ennyi adomány gyűlt össze a Baross utcai picik számára

Mivel egyértelmű volt, hogy nem “csak” a babafészek csomagokat tudjuk majd átadni, egyeztetésbe kezdtünk a Semmelweis Egyetemi tanszékvezetőjével, hogy milyen eszközök segítenék a koraszülött babák ellátását az osztályon.

Most pedig veletek is tételesen is megosztjuk, hogy mire jutottunk és azt is, hogy pontosan mennyi adomány érkezett:

Összes érkezett adomány: 28.799.638 Ft

A következőkre fordítjuk:

  1. Babafészek csomagok: 2.711.958 Ft
    Az eredeti célkitűzés 2 083 316 Ft volt
  2. Samsung Medison HS50 ultrahang készülék: 8 484 096 Ft
  3. TCM5 Flex transcutan monitor: 6.337.300 Ft
    Ez az eszköz arra szolgál, hogy pontosan és folyamatosan mérje a picik oxigén-ellátását és légzését.

Ez összesen: 17 533 354 Ft

Így marad 11 266 284 Ft

Orvosok és a klinikák vezetőinek a segítségével és szakmai tanácsai révén fogjuk majd eldönteni, hogy a fennmaradó összegből mit és hol adományozzunk. Természetesen a megfelelő időben erről is kaptok majd információt tőlünk, elsőként a Facebook és Instagram oldalunkon.

Hatalmas ölelés, hála és “köszönet mindenkinek, hogy fogjátok a kezem“ -mondta Nyilka Ildikó kuratóriumi elnökünk,  köszönjük aki támogatta a gyűjtést utalással és paypalon keresztül adományozott, vásárolt a jótékonysági webshopunkban, kommentelte, kedvelte és megosztotta a posztot.

Köszönjük, hogy vagytok, köszönjük, hogy a pici hősök őrangyalai vagytok!

Ez történt a nyáron – plüss licitek 

A nyári hónapokban mi is lelassultunk, az alapítvány támogatói, önkéntesei és szakemberei is szabira mentek, de azért nem álltunk le teljesen. 

Nyáron is folyt az élet, a SOTE Baross utcai pici hősök számára gyűjtöttünk babafészek csomagokra és életmentő Giraffe Shuttle gépre

Több sztár, influencer plüsse talált gazdára, többek között a Liu-testvérek 2 plüsse, Fábián László olimpikon öttusázó és MOB elnök plüsse, Lékai-Kiss Ramóna plüsse. Ezen felül kaptunk más önzetlen felajánlást is a picikért. 

Köszönjük mindenkinek, aki felajánlott, adományozott, licitált, lájkolta és osztotta a posztokat! 

Önzetlen jegy felajánlás Richard Clayderman világhíres zongorista koncertjére

Szabóné Vikinek hálásan köszönjük, hogy megkeresett minket Facebook messengeren és önzetlenül felajánlotta a születésnapjára kapott jegyeket. Ő sajnos nem tudott részt venni Richard Clayderman világhíres zongorista koncertjén Tokajban, azonban szeretett volna segíteni. 


Különösen nagy virtuális ölelést és köszönetet küldünk Vikinek azért, hogy az értékes jegyeket felajánlotta jótékonyságra, a pici hősökért!

Ugyanis a 4 db jegy értéke 56.528 Ft, a VIP parkolóhely ára ezen felül értendő.

Köszönjük továbbá Sándor Zoltánnak, aki elutalta a jegyek teljes árát adományként, mivel maga sajnos nem tudott részt venni a koncerten. A “megmaradt” jegyeket ő felajánlotta, Szalai Zsolt pedig így részt is tudott venni a koncerten. Reméljük, hogy jól érezte magát.

Sztárok plüssei a SOTE Baross utcai pici hősökért

Elkelt a peking Olimpia hivatalos kabala figurája

Köszönjük a különleges felajánlást Fábián Lászlónak, olimpiai bajnok öttusázónak, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárának. Ez a plüss járt Kínában is, ugyanis a 2018-as PyeongChang Téli Olimpia hivatalos kabala figurája volt.

A plüss figurát Kozmér György, régi kedves támogatónk nyerte meg. A plüss 15.000 forinttal járult hozzá a gyűjtéshez, köszönjük szépen!

Kristos Andrews hollywoodi sztár plüssét a pici Gréta öleli

Köszönjük a licitálást és a cuki fotókat Bettinek, az édesanyának, aki megnyerte Kristos Andrews hollywoodi sztár plüssét és szeretetszalagját.

Nagyon jó helyre került a kis oroszlán, boldogságot okoz, ráadásul egy nemes ügyet is támogat.

Köszönjük a felajánlást is újra Kristosnak, hisz így segítette a SOTE Baross utcai koraszülött osztály pici hőseit!

Lékai -Kiss Ramóna színésznő, műsorvezető

Lékai-Kiss Ramóna, a Barátok közt című sorozat egykori szereplője is felajánlott egy cuki plüsst. Köszönjük neki és köszönjük mindenkinek, aki licitált! 

Az aukciót Mácsai László nyerte meg 88.888 Ft-tal. Hálásan köszönjük, hogy a pici hősöket támogattad!

Bulgakova Anfisa, női szépség tanácsadó, inlfuelncer

Köszönjük szépen Bulgakova Anfisának, hogy a pici babák mellé állt! Plüsse 30.000 forintért kelt el, köszönjük a liciteket mindenkinek!

Liu-fivérek

Köszönjük a felajánlást a gyorskorcsolya olimpiai bajnok testvérpárnak, Liu Shaoangnak és Liu Shaolin Sándornak!

Igazán kedves licitálás folyt a Liu-testvérek 2 plüssére, aminek az lett az eredménye, hogy Fullajtár Noémi és Nagy Gábor, a legmagasabb összeget ajánlók, megosztották a nyereményt. Így 30-30 ezer forintot ajánlottak fel fejenként a plüssökért.

Igazán kedves, köszönjük a picik nevében!

A Liu-testvérek plüssei tehát összesen 60.000 forinttal járultak hozzá a Baross utcai pici hősök életmentő gépéhez!

Köszönjük a sportolóknak, a sztároknak a felajánlást, köszönjük mindenkinek, aki nyáron a picik mellé állt, követte a posztjainkat és adományozott.

Ennek az összefogásnak köszönhető, hogy országosan majdnem minden kórház pici hősei pihe-puha, az idegrendszeri és fizikai fejlődést segítő babafészek csomagban szundikálhat.

A Svájcban Élő Magyarok Baráti Társasága is adományokkal segít

A Svájcban Élő Magyarok Baráti Társasága közel 150 db – 3 nagy zsák – plüsst gyűjtött a pici hősökért, a Plüss Kommandó számára, szeretettel, odaadással. Köszönjük szépen a jóságos tagoknak, hogy éppen a korababákat segítették.

És természetesen köszönjük a Szommer Transzportnak, aki a dobozokat szállította biatorbágyi raktárunkba!

Jótékonyság és szeretet plüssökkel

A szeretettel nekünk adományozott plüssöket hamarosan megvásárolhatjátok a jótékonysági webshopunkban, így a pici hősöket segíthetitek vele, mivel a bevételt visszaforgatjuk és az idegrendszeri fejlődést segítő, pihe-puha babafészek csomagokat adományozunk belőle.

Minden egyes plüssnek van egy saját története, útja, hiszen ezeket a cuki játékokat valaki nagyon-nagyon szerette valamikor.

Ezért egy-egy Plüss Kommandó plüss magát a szeretetet képviseli, hiszen egykori kis gazdáik azért ajánlották fel, hogy segítsenek az aprócska babákon.

Ezért is lett a szlogenünk:

“Neked egy plüss, Másnak egy esély”

Ezt ezúton is köszönjük szépen a Svájci Magyar Baráti Társaság adományát!!

A Mini Cooper barátai plüssökkel segítették a pici hősöket

Igazán megható, hogy a Mini Cooper kisautó hazai imádói egy szuper csapatba álltak össze és most úgy döntöttek, hogy a pici hősöknek fognak plüssöket gyűjteni!

Köszönjük szépen a kedvességet, a felajánlást, köszönjük a jóságotokat és persze örülünk, hogy találkozhattunk veletek, ez élmény volt a közös autókázás!

Örömautózás Mini Cooperrel a pici babákért

2022. június 9-én a hazai Mini Cooper autó szerelmesei, a MINI FRIENDS HUNGARY egyesülete egy egynapos autós túrát szervezett Eger és Miskolc érintésével. A kis csapat a túra során a mini életérzés és a gyönyörű tájak mellett az adományozásra is gondolt, így hihetetlen módon, mindössze néhány nap leforgása alatt sikerült több zsáknyi plüsst összegyűjteni. 

“A MINI FRIENDS HUNGARY EZ A MINImum ANGYAL programja évek óta segít a rászorulókon és ott ahol tud és szükség van rá. Bízunk benne, hogy a jövőben még közös programot szervezhetünk veletek.” Vas János, a  Mini Friend Hungary képviselője

Hova kerülnek a plüssök? A jótékonysági webshopba!

Minden adomány plüss számunkra komoly értéket képvisel, mert szeretettel, segítő szándékkal, önzetlenül és jótékonyságból ajánlottak fel őket.

Ezért a Plüss Kommandó jótékonysági webshopjában vásárolt plüss értékesebb, mint egy “egyszerű” játék. Plüsseink a szeretet és az egymással való törődés jelképei, hiszen szeretettel adják tovább azért, hogy segítsenek, ha pedig Te megvásárolod, a pici koraszülött babákat támogatod. Ha ajándékba veszed, meséld el annak, akinek adod, hogy a legkisebb babákat segítetted ezzel a plüssel és mond el neki azt is, hogy 

“Neked egy plüss, Másnak egy esély”

Minden plüssünk tiszta, fertőtlenített és még a környezeted is véded, ha nálunk vásárolsz, hiszen nem egy új plüsst veszel!

Fénytakarót és babafészek csomagokat, koraszülött textileket adományoztunk a Semmelweis Egyetemnek

2022. június 7-án 13 órakor a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti PIC részlege számára adtunk át fénytakarót és speciális babafészek csomagokat, illetve a koraszülöttek ellátást segítő egyéb textileket közel 3.000.000 Ft értékben.

Mire való a fénytakaró?

A fénytakaró, teljes nevén kékfényterápiás eszköz  a piciknél fellépő sárgaság megszüntetésében segít. A sárgaság oka a bilirubin magas szintje a vérben, ami a pici központi idegrendszerére káros hatással lehet. A bilirubint a máj nem képes kiüríteni, de a kék fény hatására távozik.

Ott adományoztunk, ahol a babafészek csomagok születtek

A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti PIC részlegének vezető főorvosa Dr. Nádor Csaba és nővérei szakmailag támogatnak minket a kezdetektől. Ezért ez az adományozás szívünknek különösen kedves volt. Hiszen egy komoly, orvosi eszközzel és speciális, a koraszülöttek ellátását segítő textilekkel lephettük meg annak a klinikának a dolgozóit, akik segítettek és folyamatosan segítenek a textilek fejlesztésében.

A most kapott kékfényterápiás eszközzel lehetővé válik az úgynevezett kengurumódszer zavartalan alkalmazása a sárgaság miatt kezelésre szoruló babáknál is.

Azokban az ápolási időszakokban, amikor nem bőr-bőr kontaktusban vannak a koraszülöttek a szüleikkel, az inkubátorban úgynevezett „babafészkekben” pihennek. – Dr. Nádor Csaba

A koraszülöttek gondozását segítő textilek a FINE nemzetközi képzés szerint készültek

A FINE, az angol Family and Infant Neurodevelopmental Education szó rövidítése, magyarul Családközpontú fejlődéstámogató ellátás – alapozó nemzeközi képzés. Ez egy olyan szakmai képzés, mely a legújabb nemzetközi szakmai ismereteket adja át a koraszülöttek ellátásában és a PIC osztályon dolgozó szakembereknek.

Magyarországon a Melletted a helyem Egyesület valósítja meg, melynek alapítója és elnöke Dr. Nádor Csaba. Az alelnök Nagy Lívia egykori gyermekápoló, nemzetközi szinten ismert szakember, aki a WHO és az UNICEF által készített szakmai anyagok összeállításában is részt vett. Líviának is szeretnénk külön megköszönni szakmai tanácsait és emberileg is sokat tett azért, hogy megszülethessenek a babafészek csomagok és az egyéb, a koraszülöttek ellátás segítő textilek.

A babák fizikai és idegrendszeri fejlődését segítő babafészek csomagok

A babafészek csomagok igazoltan segítik a koraszülött babák fizikai és idegrendszeri fejlődését, mivel az anyaméhhez hasonló körülményeket teremtenek, ezáltal megnyugtatják a piciket. Ahogy Dr. Nádor Csaba is mondta, a bőr-bőr kontaktus a legfontosabb a koraszülöttek fejlődésében, a babafészek és a hozzá tartozó textilek pedig ezt kiegészítik, hiszen amikor a picik nem lehetnek édesanyjukkal bőr-bőr kontaktusban, az inkubátorban a babafészek nyújt nekik biztonságot.

A koraszülöttek gondozását segítő egyéb textilek

Bár a babafészek csomagok a legismertebbek, sok más, fontos és hasznos textil eszközt is adományozunk a kórházak számára, amik segítik a picik gondozását. A Semmelweis Egyetem részére az alábbi textileket adtuk át:

  • szülészeti kendő
  • lumbál kendő
  • szemészeti vizsgáló kendő
  • CPAP sapka, ÚJ fejlesztés
  • inkubátor lepedő
  • angyal boríték
  • szoptatós párna

Köszönjük a Happys-nek és a Boldog családnak, hogy velünk vannak

Végül hálánkat szeretnénk kifejezni a Boldog családnak, akik a kezdetektől kizárólagos gyártóink és támogatóink is egyben. Mindig időre elkészültek a babafészek csomagokkal, aranykezű Boldog Kata szebbnél szebben, precízen varrta a gyönyörű textileket, amikre öröm nézni.

Boldog Róbert, a mi Robink minden átadásra elkísérte Nyilka Ildikó kuratórumi elnökünket, ha kellett, saját családi autójával vitte a csomagokat, idejét és energiáját nem sajnálva segített, ahol csak kellett. Ő az, aki bemutatta a textileket, pakolt, mindig ott volt a háttérben és a kamerák előtt is.

Köszönjük továbbá Boldog Zitának és Boldog Kristófnak, a mindig lelkes gyerkőcöknek, hogy ők is segítettek, amikor csak tudtak, pakolták a csomagokat és át is adták az orvosoknak, nővéreknek.

Adományunk összértéke és forrása

Az adomány összértéke: 2 978 308 Ft

A fénytakaró ára: 1 841 500 Ft.

A koraszülött textilcsomag értéke: 1 136 808 Ft

Fénytakarót és speciális babafészek csomagot adományoztuk Nyíregyházán

2022. július 6-án 13 órakor a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház számára adtunk át kékfényterápiás eszközt, röviden fénytakarót, illetve speciális, szétszedhető babafészek csomagot és szoptatós párnát. Hatalmas köszönet mindenki kedves adományozónak, aki akár egy kávé árával segítette a pici babákat.

Külön köszönjük Tóth Anita fotósnak, hogy megörökökítette a legszebb pillanatokat!

Mire jó a fénytakaró?

A kékfényterápiás eszköz, röviden fénytakaró, a piciknél fellépő sárgaság megszüntetésében segít. A sárgaság oka a bilirubin magas szintje a vérben, ami a pici központi idegrendszerére káros hatással lehet. A bilirubint a máj nem képes kiüríteni, de a kék fény hatására távozik.

A fénytakaró ára 1 841 500 Ft.

Köszönjük a kedves fogadtatást

Az adomány átadása igazán kellemes élmény volt, jó szívvel fogadott bennünket Dr. Francz Mónika, a Jósa András Oktatókórház telephelyi orvosigazgató-helyettese és Dr. Dicső Ferenc, a Gyermekgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa,

„Hálás szívvel fogadtuk, már évek óta használjuk az úgynevezett babafészkeket a koraszülöttek ellátásában. Ez egy nagy segítség. A gyerekek abban a pozícióban tudnak pihenni, gyógyulni, ami a méhen belül is megtalálható. Biztonságosak, jó fertőtleníthetők. Nagyon örülünk neki, illetve egy kékfény terápiás készüléket is kaptunk, ami a sárgaság csökkentésében lesz nagy segítség nekünk, amit akkor is tudunk használni, ha a baba nincs inkubátorban.”
Bakos Tímea, a PIC osztály főnővére.

A gyönyörű fotókat Tóth Anita készítette

Babafészek csomagok a FINE képzés szerint

Speciális, szétszedhető babafészek csomagot és egy szoptatós párnát is átadtunk, amit a FINE nemzetközi szakmai képzés alapján fejesztettünk. Ez a képzés a legújabb nemzetközi szakmai ismeretekkel segíti a PIC-en dolgozó szakembereket, Magyarországon a Melleted a helyem Egyesület vezetésével valósul meg.

Segítségünkre volt szakmai tanácsokkal Dr. Nádor Csaba, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika PIC vezető főorvosa, neonatológus, a Melleted a helyem egyesület alapítója és elnöke. Továbbá szakmailag és emberileg is támogatott minket Nagy Lívia egykori gyermekápoló, nemzetközileg is elismert szakember, az Egyesület alelnöke.

Köszönjük szakmai munkájukat, hogy megszülethettek az új, speciális babafészek csomagok!

Támogatásunk forrása és összege

Az átadott adományhoz szükséges anyagi forrást a Honvédkórház számára indított gyűjtésből csoportosítottuk át. Óriási összefogás eredménye, hogy a kitűzött célnál jóval több adomány gyűlt össze, melyért rendkívül hálás vagyok a közösségemnek.

A teljes adomány összértéke: 1 882 594 Ft.

A speciális babafészek csomag és szoptatós párna összértéke: 41 094 Ft

Giraffe Shuttlet életmentő gépet adtunk át a miskolci B.A.Z. Megyei Kórházban

2022. július 5-én 14 órakor végre átadhattuk azt a Giraffe Shuttle életmentő gépet és hibrid inkubátort a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház apróságai számára, amire hónapokkal ezelőtt gyűjtöttünk. Óriási összefogással közel 20.500.0000 Ft gyűlt össze, ezért babafészek csomagokat, inkubátor takarókat, lumbál kendőket, CPAP sapkákat szoptatós párnákat és még sok hasznos textilt adtunk át, amiket a FINE nemzetközi szakmai képzés szerint fejlesztettünk.

Mire szolgál a Giraffe Shuttle gép?

Ez egy transzport egység, amhez egy nyitható-zárható, ún. hibrid inkubátort lehet csatlakoztatni, így az 1.000 gram alatti koraszülött babák szállítását teszi lehetővé. Mivel ezek az apróságok általában gépekhez vannak kötve, a Giraffe Shuttle gép növeli a túlélési esélyeiket, mikor a műtőből vagy a szülőszobából a koraszülött osztályra szállítják őket. A transzport egység árammal látja el az inkbutátort és működteti a lélegeztető gépet és a többi orvosi eszközt, ami a baba állapotát fenntartja, stablizálja. Lehetővé teszi azt is, hogy a babákat kórházon belül biztonságban lehessen különböző vizsgálatokra szállítani.

A speciális, hibrid inkubátor egyszerre nyitott és zárt, ezért megkíméli a babát attól a stressztől, hogy át kelljen őt helyezni egyik eszközből a másikba. Ez óriási dolog, mivel a szakorvosok egyetértenek abban, hogy a koraszülöttek esetén a legeslegfontosabb, hogy minél kevesebbet mozgássak őket, “békén kell hagyni” a piciket, mintha még édesanyuk pocakjában lennének. Az angol szakkifejezés erre a “minimal handling”.

Köszönjük Dr. Rábely Balázsnak a 4.000.000 Ft támogatást

Óriási hálával tartozunk közösségünknek, a sok ezer kávé árának, hiszen a gyűjtés indításakor csak úgy záporoztak az adományok. És külön szeretnénk megköszönni Dr. Rábely Balázsnak, aki maga is édesapa és aki 4.000.000 Ft-tal járult hozzá a gyűjtéshez. Nélküle nem sikerült volna. Köszönjük a picik nevében az önzetlen és jóságos segítséget!

Örömkönnyek és hála

A Gyermekegészségügyi Központ vezető főorvosa, Hauser Péter elmondta, hogy adományunk hozzájárul ahhoz, hogy “megfelelő környezetben és korszerű eszközökkel, a lehető legjobb módon láthassák el a gyermekeket”.

Hatalmas és öröm boldogás volt, mikor Nyilka Ildikó kuratóriumi elnök átkötötte szeretetszalagunkkal a Giraffe Shuttle gépet és azt szeretettel adta át a koraszülött osztálynak.

Babafészek csomagok a FINE nemzetközi szakmai képzés szerint

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a babafészek csomagjainkat folyamatosan fejlesztjük, innováljuk Dr. Nádor Csaba neonatológus, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti PIC vezető főorvosa és nővérei szakmai tanácsai alapján, figyelembe vége a FINE nemzetközi szakmai képzést.

A FINE képzés egyébként egy Családközpontú fejlődéstámogató ellátás képzés, ami gyakorlatilag minden szakembernek szükséges tudást biztosít, aki csak megfordul a PIC-en (koraszülött osztály).

Magyarországon a Melletted a helyem Egyesület valósítja meg a FINE képzést, aminek alapítói többek között Dr. Nádor Csaba, illetve Nagy Lívia.

Nagy Lívia egykori gyermekápoló, nemzetközileg is elismert szakember, aki a WHO és az UNICEF által készített szakmai anyag készítésében is részt vett.

Lívia is régóta mellettünk áll szakmailag és emberileg is, neki külön hálásak vagyunk érte!

Adományunk értéke

Az átadott adományunk összértéke 19.932.366 Ft.

A Giraffe Shuttle életmentő gép és hibrid inkubátor ára: 17.799.050 Ft

Babafészek csomagok összértéke: 2.133.316 Ft