Anyaként azt hisszük, emlékezni fogunk mindenre: a vég nélküli ébrenléttel töltött éjszakákra, az ébredés utáni mosolyukra, ahogyan elfértek a mellkasunkon, az apró kezekre, foghíjas vigyorokra.
De ez nem igaz. Elfelejtjük… mert mindig ott van a jelen, a maga szerteágazó eseményeivel, ott a jövő, amit mindig tervezünk… és valahol, ezek között a múltbéli életünk emlékképei megfakulnak.
Épp ezért, számomra a jól sikerült fotó az, ami ÉRZÉSEKET idéz fel. Nem egy szép képet akarok látni: az érzést akarom újraélni. Arra akarok emlékezni, ott, legbelül. Számomra ebben rejlik az IGAZI emlékezés.
Ez az én “miértem”. Amit Nektek is adni akarok, valahányszor kézbe veszem a gépemet: többet, mint egy szép kép. Mert a gyerekeink, és mi magunk is megérdemeljük, hogy láthatóvá tegyük mindazt, ami visszanézve nem kevesebb, mint: az ÉLETÜNK.
………………………………………………….
Amikor megláttam, hogy Ildikó fotóst keres a kecskeméti adomány átadás eseményére, nem kellett gondolkodnom.
Eszembe jutott, hogy a kislányom milyen csodálatos kezekben lehetett, amikor koraszülöttként meglátta a napvilágot. Mennyi ÖNKÉNTES dolgozott azon, hogy patchwork takarókat, inkubátor takarókat, pici horgolt sapkákat adományozzanak a kórházaknak, ezeknek a védtelen kis csöppségeknek.
Önzetlenül, jóságból.
Mindez ugyan nem itt, Magyarországon történt, hanem külföldön, de csodálatos látni, hogy az emberek igenis JÓK, akárhol is vagyunk.
Úgy éreztem, ha csak ezzel is, hogy megörökítem ezt az eseményt, visszaadhatok kicsit azokból a pozitív energiákból, amiket 8 éve mi kaptunk.
Így mentem a szabadnapomon önkénteskedni, és egy percre sem bántam meg.
https://www.mariannabalazs.com