Skip to content

Babafészekcsomagot adományoztunk a szekszárdi Balassa J. Kórháznak

Május 6-án a Tolna Megyei Balassa János Kórház (Szekszárd) számára is átadtuk 1,5 millió Ft értékű adományunkat. Újdonságként hungarikum kalocsai mintás babafészek csomagokat és szoptató párnákat is ajándékoztunk a kórház számára.

Hatalmas összefogással, rengeteg önzetlen ember és Kovács Gábor, illetve a Paks FM Rádió segítségével gyűlt össze a szükséges összeg. Gábor még korábban licitált a Sztárok Plüssei kampányunk keretében, így ő volt az, aki összehozott minket a Paksi FM rádióval is, ahol két héten keresztül folytak a plüss licitek. Gábor és a Kék Lovagok Motoros Egyesület, illetve a Paks FM Rádió közös aukciója ès pénzgyűjtő kampányunk  során 1 millió Ft gyűlt össze.

Németh Csaba, a kórház vezetője “ötletesség, gondoskodás és szeretet” szavakkal jellemezte a Plüss Kommandó összefogását és adományát.

“Ezek a babafészkek a 2.000 gramm alatti koraszülött babák számára nagyon hasznosak, de a 3.000-3.500 gramm körüli babák is szeretik, nyugodtan tudnak bennük aludni.” – tette hozzá Varga Imre, neonatológus orvos

A szekszárdi Balassa János Kórház sorban a 19. koraszülött osztály, ahol átadhattuk a gyógyulást segítő babafészek csomagjainkat. Így összesen már 22,5 millió Ft értékű adomány átadásán vagyunk túl 2020 tavasza óta és még nincs vége, folytatjuk a munkát, mert még sok pici hős várja a Plüss Kommandó pihe-puha babafészekeit!

Az átadásról készült videót a Tolnatáj Televízió készítette, a kisfilmet az alábbi linken nézheted meg.

Egy megosztás is nagy segítség!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!